2023. szeptember 1., péntek

Credo

 

Nem óhajtok bántani senkit, még ha úgy is tűnik. Aki hisz vagy hinni akar, tegye. Aki vallásos, felekezethez tartozik, tegye. Aki ateista vagy tudományhívő, tegye. De az Úristenre kérlek keresztény és nem keresztény, hogy gondolkodj, és ne akard senkire se ráerőltetni a saját igazad, mert ezt Te sem szeretnéd! 

Én a keresztények szemében eretnek vagyok a tudományhívők szemében pedig vallásos. Nekem pedig a Teremtő megnyilvánulásai vagytok mindannyian, olyanok, akik komoly feladatot vállaltatok azzal, hogy idejöttetetek és végigjátsszátok az élet nevű játékot. Ha néha keményen szólok is, nem vezérel ártó szándék. Ez az igazság.

Erőfeszítéseket tettem és teszek azért, hogy többet értsek meg a létezésből, jobban átlássam a nem látható világot, és hogy a látható világ egy élhetőbb és szeretetteljesebb hely legyen. Én ezért kelek fel reggel, ezért teszek fizikai és nem fizikai szinten. Abbahagytam, hogy a múltbéli tapasztalások alapján alkossam meg a jövőt.

Amit Teérted itt tehetetek az pusztán annyi, hogy leírom amit megértettem. Nem kell nekem hinni és még csak el sem kell fogadni amit mondok/ írok, még ha esetleg kérlek is rá :) 

Nekem annyi elég, ha elolvasod és elgondolkodsz rajta. Akiben van bármennyi hajlandóság a változásra, annak lehetnek ezek az írások akár lépések egy személyes úton, a jobb élet, a jobb emberré vagy akár Istenné válás megtapasztalásához. 

Ha pedig valaki nem óhajtja, nem tetszik neki az, amit írok, azzal sincs semmi baj. Megítélhetsz, tarthatsz őrültnek vagy bárminek, szíved joga. Úgy vagy jó, ahogy vagy. Minden oldal kell a dobókockához, minden aspektus kell a létezéshez, mert ezekhez viszonyítva tudjuk kiválasztani, hogy merre is vezetjük életünk hajóját. 

Jó és rossz...nem létezik.

Létezik viszont előnyös és előnytelen. 


És ez így van.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Credo

Credo