Kezdjünk el sepregetni!

 Néha találkozom olyan emberekkel, akik megköszönik a segítséget. Olyan is előfordul, hogy más is visszasegít. És olyan is van- leggyakrabban persze- aki szóra sem méltat. Nem probléma, mert állítom, hogy a segítségnek csak akkor van értelme, ha önzetlenül tudunk segíteni és nem várunk cserébe semmit- mert az ugye üzlet...

Nade hogyan jutottunk idáig- vagy mondhatnám, hogyan jutott az ember, illetve a magyar ilyen mélyre? 

Hát úgy, hogy elfelejtettünk sepregetni- saját házunk táján persze. Abban nagyok vagyunk mindannyian, hogy más előtt meglássuk a szemetet, de a saját szemét az magánügy. Ami meg magánügy, abba senki ne szóljon bele, különben dühbe jövünk. Mi, magyarok. Itt tartunk. 

Minden szinten elönt a szemét és ez az, ami leginkább hat ránk. Ezért tartunk itt ...

Én tennék egy javaslatot, aztán vagy megfogadjátok, vagy sem: Kezdjünk el sepregetni- ki ki a maga háza táján! Elég önzőnek tűnik, hogy mindenki csak magának tartson rendet, elismerem, de egy elefántot is csak falatonként lehet megenni, szóval lényegesen egyszerűbb kicsiben kezdeni a dolgokat. Ráadásul ez nem is kicsi amúgy, csak olvass tovább! 

Szóval van egy dolog itt ebben az országban- és világban-, ami nagyon nem előnyös, ez pedig a szemét. Értem ez alatt a tényleges szemetet, a szemétnek vélt dolgokat, az előnytelen gondolkodást és a szemét embereket egyaránt. Tisztában vagyok vele, hogy mindenki, aki nem kormánypárti a kormányt szeretné először kiseprűzni, de ez nem járható út. Ha nem egyén szintről indul a változás, akkor nem lesz változás, szerintem ez visszanézve történelmünk sanyarúságába mindenki előtt világos kell legyen. 

Kezdjünk hát el sepregetni! 

Végigmenve a magyar falvakon rengeteg az elhanyagolt porta, a szeméttelep módjára berendezett kert és udvar. Végigmenve a városokon látszólag jobb a helyzet, de akár a versben, itt meg titkos féreg foga rág, aki szabadabb/ természetközelibb helyről téved be a városba érzi, hogy milyen hamar elfárad, mennyire elfogy az energiája vagy akár megfájdul a feje...

Kezdjünk el sepregetni, ki ki maga előtt. A külső körülmények sajnos befolyásolnak minket, és bár el lehet jutni oda, hogy ez ne így legyen, sokkal de sokkal egyszerűbb, ha először elkezdünk alakítani a rajtunk kívül álló dolgokon. Nem arról van szó, hogy a külcsín fontosabb lenne, mint a belbecs, hanem arról, hogy egy rendezett- viszonylagos/ logikus rendben lévő- környezetben sokkal nyugodtabbak és kiegyensúlyozottabbak tudunk lenni, mint a szemétdombon ülve. Egyszerűbb így változni, ráadásul ha nem vagyunk restek megfogni a seprűt akkor a körülöttünk alakuló rend ugyan úgy hatással lesz ránk, mint a korábbi kupleráj. Szóval ezért, emiatt érdemes elkezdeni sepregetni. Nem kell se mantrázni, se meditálni, se maszturbálni, ha nem akarsz, de az égre kérlek, kezdj el sepregetni- magad előtt, magad körül! 

Az vagy amit megeszel. Hallotad már? Képes vagy elfogadni, hogy az elfogyasztott dolgok hatnak rád? Építik vagy rombolják a tested, ezzel szerintem senki sem vitatkozik. A test nagyon ellenállóra lett ugyan tervezve, de kitartó szemétevéssel és válogatott méreganyagok bejuttatásával még negatív gondolkodás nélkül is tönkre foog menni, sajnos ez predesztinálható. Nyilván a legtöbb embernek nem opció, hogy maga neveljen állatot fogyasztásra, mintahogy az sem, hogy mindenki vega legyen, megaztán értelme sem lenne sok. Az viszont opció lenne sokaknak, hgy legalább némi zöldséget termesszen magának, de legtöbbőtök még erre sem kíván időt szánni. Tulajdonképpen megérthető ez is, mert annyi minden van ami lefoglal, és hát legyünk őszinték, a földtúrás nem feltétlenül kellemes dolog. Nem baj, majd rájöttök, hogy ami előnyös, az nem biztos, hogy elsőre könnyű is. 

Nade amit ebből ki akarok hozni az az, hogy legalább egy kicsit sepregess :) Nem biztos, hogy kell az a csipsz vagy a második energiaital. És az sem biztos, hogy nem tudsz hatással lenni az ételre :) Amit a kersztények csinálnak evés előtt: ' Édes Jézus légy vendégünk, áldd meg amit adtál nékünk!  ' nem feltétlenül hatástalan. Az étel is csak energia, szóval tudunk rá hatni olyan 'egyszerű' dolgokkal is, mint a gondolat vagy a szó. Nem feltétlenül kell ezt elhinni- bár ebből a hitedből semmi károd nem származna és tapasztalati úton tudássá / valósággá  tehetnéd- de veszíteni valód ezzel nincs. Csak annyi lenne, hogy elgondolod: Köszönöm ezt az ételt, legyen rajta áldás! Vagy valami hasonlót. Ennyi időt talán szakíthatnál magadra, nemde? :)  És ha már az ételhez beszélsz, akár a testedhez is beszélhetnél evés előtt! Moindhatnád például, hogy: Köszönöm testem, hogy szolgálsz engem! Használd fel az étel energiáját épülésre szépülésre és fejődésre! 

Na és még hol lehetne sepregetni? Hát a buksidban! Amit gondolsz és amit kimondasz, annak mekkora része előnyös/ építő/ boldogító? Fele? Harmada? Valószínűleg ha fel tudnád jegyezni egy napnyi gondolatodat, a nap végén meglepődve konstatálnád, hogy talán egyáltalán nincs pozitív gondolatod. Na nem a lila ködös minden jó és minden szép extrapozitív maszlagról beszélek, hanem arról, hogy nem veszed észre a napsütést, nem veszed észre a madarakat, a természetet, az emberek mosolyát, a jó szándékot, a körülötted dübörgő életet. Csak azt látod meg, amit látni akarsz, az pedig gyakorta csak problémák halmaza. Egy csekk befizetése lehetőség megbizonyosdni arról, hogy van pénzed! Egy problémának látszó helyzet lehetőség arra, hogy tanulj és fejlődj! Egy betegség lehetőség lehet arra, hogy feleszmélj: amit eddig tettél és ahogyan gondolkodtál nem biztos, hogy a javadat szolgálta! 

 Ezen változtatni nem feltétlenül könnyű, mert a magyarok többségébe szinte zsigeri szinten belé van nevelve a búskomorság- mert így könnyebben irányíthatóak vagytok. Egy boldog embert nehezebb befolyásolni. Az meg, hogy boldog vagy-e, ugye attól függ, hogy milyenek a körülmények? Amúgy nem, de Ha igen, akkor tessék: sepregetsz magad körül, rend lesz körülötted. Figyelsz a kajára, jobb lesz a közérzeted. Nem szánsz annyi figyelmet arra, ami nem tetszik...és hoppá: az életed elezd változni. Mert ez lesz, az életed elkezd majd változni pusztán azért, mert elkezdtél sepregetni. Ez nem egy ígéret, hanem egy út. Egy egyszerű, emberi, járható út. Senkinek sem kell hinned- csak bízz magadban! Semmiben sem kell hinned- csak higgy magadban! 

 Szerinted a 'tiszta', sepregetni szerető ember elviseli maga körül a koszt? Hát maga felett a szemetet? És szerinted meddig marad meg a sötét, ha a lámpákat felkapcsoljuk? Nade ha nem kapcsoljuk fel és nem kezdünk el sepregetni ... marad a sötét és a szemét.

Ez az út eleje. Sok seprű kell, és sok seprő, aki használja ezeket. Először egyénileg, aztán lehet összefogni, és akár komolyabb dolgokat megtenni, nagyobb szemeteket is kisöpörni mind fizikálisan mind átvitt értelemben...

Kezdjünk el sepregetni! Kezdjetek el sepregetni, nem fogjátok megbánni! 

Sok boldogságot és fényes jövőt!