Naszóval! Közeledvén a Valentin naphoz időszerűnek érzem, hogy előhozakodjak ezzel a témával. Persze lehet, hogy épp akkor olvasod, mikor már távolodni látszik, de semmi vész: évente van, szóval közeledik :)
A szerelmet megmagyarázni nemigen lehet. Olybá tűnik, mintha nem is evilági érzés/ érzelem vagy mittudjammi volna...és ez nem is áll messze a valóságtól. A tudomány persze megfigyelheti a testet, az agyi és hormonális folyamatokat, de érdemben soha nem fogja tudni megmondani, hogy mitől van- és talán jó is ez így.
A szerelmek az energiák terében köttetnek, láthatatlan kapcsolat, megfoghatatlan vágyódás kifejeződései. Van az a szép mondás, miszerint a szerelem olyan, mintha bevizeltél volna: mindenki látja rajtad, de csak te érzed a meleget :)
És valóban: a szerelem, mint állapot külsőleg is megnyilvánul- ez szintén az energiák hozadéka. Megbolondítja az embert. Jóval több, mint puszta fizikai vonzalom. Az egység megnyilvánulása, bepillantás az 'otthon'ba, ahonnan jöttél. Ez a Szerelem. Ezért gyötör, amikor akarod, és ezért gyötör, amikor elmúlik.
Állítólag az isten- a Biblia zsidó istene, mert ugye a Genezis az Mózes első könyve, ami meg a Tórába tartozik - megteremtette az embert. Állítólag ez nem tudott magával mit kezdeni- lévén nem volt még fészbúk- ezért szegény hülyének kellett valaki, akivel elszórakozhat. Ezért az isten szétválasztotta, és csinált nőt, meg férfit. A nő belevitte a bűnbe - ami ugye a tudás- a férfit, ezért a jóisten meg is átkozta őket...khm. Arcod verítékével eszed a kenyered- ami azt jelenti, hogy addig zabálunk, míg bele nem izzadunk...
Mondanék én valamit erről az agymázas tévelygésről.
Egyrészt tételezzük már fel a Teremtőről, hogy nem szerencsejátékos, azaz nem azért kellett két embert teremteni, mert egynek nem volt jó! Ez szükséges a dualitáshoz. Ettől egyszerűbben nem lehetne megtapasztalni az egységtől való elszakadást- bonyolultabb verziók persze vannak...
Tételezzük fel továbbá azt is, hogy ha eleink nem zabálják be a gyümölcsöt, akkor most nekem nem lenne módom itt irkálni, neked meg olvasni, mert ezek ketten még mindig ott nudiznának az édenben...
Tételezzük fel, hogy át akarnak verni! Mert ez az igazság. Te megátkoznád a gyerekedet? Még a kutyádat se szerintem...esetleg a szomszédodat :)
Ez a baj a hittel: minden hülyeséget elhisztek. Ezért lehetséges, hogy farkas helyett birkaként éltek. Nade itt vagyok, mint báránybőrbe bújt farkas, hogy mutassam az utat a falkához! Rúgok, csípek, harapok és vonyítok ha kell, hátha eljut hozzád: Egy a falka!
Visszatérve a szerelemre: az egység emléke az, ami megbolondít, mikor szerelmes vagy. Mindenkiben van néhány alapprogram, mint például a Teremtő keresése, a szeretet utáni vágyódás, az egységre törekvés... Csak sajnos- mint jelenleg MÉG mindent- ezeket is megmételyezi a vallás, az erkölcs és az ego- nameg néha az álspiritualitás. Vagy Te nem így látod?
Mi a baj az erkölccsel? Enélkül úgy élnénk, mint az állatok!
Nono barátom, most mi különböztet meg az állattól? Az evőeszköz, a márkás cipő, esetleg az autó vagy netán az atombomba? Milyen csodálatos emberalkotta eszmét, gépet BÁRMIT tudsz mutatni, ami jobb és szebb vagy akár életrevalóbb mint az állatvilág? Az emberiség jelenleg vírus szinten létezik ezen a bolygón, és ez tény sajnos, nem egy mizantróp vélemény :( Persze vannak kivétek, Ők azok, akik miatt még van esély a fordításra...nade a többség, a nyáj sajnos...erkölcsös.
Még mielőtt kiforgatnád a szavaim: szó nincs arról, hogy az erkölcsöt úgy ahogy van el kéne hagyni. Csak épp van, ami előnyös és van, ami felesleges korlát, ostoba hiedelem. Itt most a szerelem a téma, nem valamiféle létezés elleni bűncselekmény.
Az erkölcs az, ami miatt emberként gyakorta eltitkoljuk vagy elfojtjuk a szerelmet ahelyett, hogy megélnénk. Ki mit szól, ebben a korban, pont vele stb stb.
Na és a vallás?
A vallás hozzáállása szerelemhez túlzottan emberi és konzervatív. Nem tudja- vagy nem akarja? - elfogadni, hogy elmúlik, ezért arra kényszerít, hogy ha egyszer valakibe szerelmes lettél, azt kösd magadhoz egy életre. A házasság- ha nem is mindig, de nagyon gyakran- a szerelem halála. Ez pedig azért van, mert végleges. A szerelem attól csodálatos, hogy illékony: ahogy jön és gyorsvonatként végigszáguld úgy el is tud tűnni. Ám a házasság a végállomás. A gyorsvonat megáll, tovább nem mehet. Neked reszeltek kispajtás, ezzel a nősténnyel/ hímmel KELL végigkínlódni a maradék idődet itt az árnyékvilágban...
Hát az ego?
Az ego nem tudja elviselni a felette álló dolgokat- azaz amik felett nincs 'hatalma'. Márpedig a szerelem ilyen: megbolondít, kivetkőzöl magadból, össze vissza beszélsz és cselexel- már ha valóban szerelmes vagy, nem pedig csak mímeled pénzért vagy szexért... Mivel az ego a szerelmet ellenségként aposztrofálja- talán már valahol említettem, hogy ez egy egyszerű védelmi program, amit szabadjára engedtünk- így fel is lép ellene, persze csak okosan: birtoklással, amiből később megszületik a féltékenység. Nem hiszed? Figyeld csak meg! Természet szerint a szerelmesek egy ideig el sem tudják képzelni az életüket egymás nélkül, ám eljön a pillanat, mikor a hétköznapok és a világ- nameg a rokonok, főleg fiatal korban- nyomására kezdenek visszatérni a 'való' életbe. Mert állítólag szerelemből nem lehet megélni- ami amúgy igaz, de a ki a lóf@szt érdekel kedves édesanya és édesapa?
Szóval mikor csökken az együtt töltött idő, akkor az ego így morfondírozik helyetted: Nekem Ő kell, csak az enyém legyen, mindig és mindenkor álljon rendelkezésemre. A többit ismerjük, nemde?
És mi az az álspiritualitás?
Hát azt én sem tudom pontosan, de baromi jól hangzik, nem? :) Én itt álspiritualitás alatt olyan dolgokra gondolok, melyek spirituálisnak beállított emberi elképzelések. A szerelem vonatkozásában a 'valódi' lelki társ, az egymásnak rendeltetés, a duálpár, ikerláng, szerelemmágia, meg ilyesmik.
Sajnálom, a nagy Ő nem létezik, az csak shift+ő.
Persze, majd pont te tudod a gép mögül!
Így igaz, pont én, de nem ám csak én! Figyelj! Hol hallottad, hogy a Teremtő a lelkeket kettesével teremtette? Akkor lehet, hogy nem így van, csak az Ádám Éva sztori alapján feltételezi néhány spirituálisnak látszó intellektus? Az igazság az, hogy lélek szintjén nincs olyan 'mértékű' elkülönülés mint ezen a fizikai síkon. A lélek szint felett pedig a tökéletes egység van, vagyis minden lélek- ergo minden ember is- a TeremtőBEN létezik, nem pedig elszakadva, tőle függetlenül. A Teremtő maga a termtés. Érted már, miért nincs duálpárod, meg nagy Ő meg hasonló hülyeségek? Mindenki ezen a bolygón potenciális nagy Ő, potenciális duálpár, potenciális ikerláng meg mittudomén mindek nevezik még a látszólag összetartozókat. Olyan van, hogy két- vagy több- lélek sok inkarnáción, tapasztaláson ment együtt keresztül és ezért egymás számára 'vonzóbbak', de még ez is annak a függvénye csupán, hogy jelen életükben mit kívánnak megtapasztalni. Senki senkit semmire sem kényszerít, és semmi sincs eleve elrendelve. A sors, a karma, a parancsolatok, a többi blődség azért kell, hogy 'jól' viselkedj- így kevesebb baj van veled, pofázás nélkül elfogadod a nyírást, az adókat, az akkugyárat és minden mást, ami NEM ELŐNYÖS sem neked, sem a bolygónak, sem az emberiségnek! Uff, beszéltem!
Na, most aztán elvettem a kedved látom. Nem ez volt a cél, de a megértés néha kellemetlen. Nem felszabadító, hogy nincs senki ezen a kék bolygón, akit neked rendeltek, viszont van sok milliárd, akiből kedved és ízlésed szerint választhatsz? Nekem ez jobban tetszene. Arról nem is beszélve, hogy kifogtuk a szelet a párkeresés vitorlájából. Nem kell keresni, majd jön, ha készen állsz rá.
Apropó, készen állni rá. Tudom, hogy nem érted. Ha meg érted, akkor minek olvasod itt az én hülyeségeimet? Ja, hogy ismétlés. Akkor Oké :)
Szóval, mikor is állsz készen? Mert ugye attól, hogy valamit akarsz, még egyáltalán nem biztos, hogy tudsz vele élni, mikor megkapod. De ugye többnyire nem kapod meg amit akarsz, így ez nem is probléma :) Miért, megkapod? Ne legyél meglepve! Mennyi mindent akartál, és ezek közül mennyit is kaptál meg? Hát, nem sokat. Ez azért van, mert amikor akarsz valamit, akkor azt kapod, amit kisugárzol: az akarást. Amikor keresel valamit vagy valakit, pontosan azt kapod: a keresést. Akkor állsz készen, amikor minden kétséget kizáróan tudod, hogy meg fog érkezni, legyen az tárgy, helyzet vagy akár személy. Amíg nem tudod, amíg nem tudsz belehelyezkedni abba az állapotba, hogy tudod, hogy bármit megkaphatsz, addig azt kapod, amit eddig: pofáraesést. Cáfolj meg! Rajta!
Emiatt nem működik a társkeresés, ezért lehet jó üzletet csinálni belőle, ezért van ennyi csalódott ember. Keresnek egy eszményt, egy társat, egy elképzelést, és csak a keresést vagy a csalódást érik el.
Van a párkeresésnek egy másik jelentős problémája is. Ez pedig a következő: Nem fogsz találni- vagy ha mégis, hát akkor se- csak olyat, mint TE. Pont olyat, mint TE: egy felet. Ami végett kerestek az az, hogy magatokat nem tartjátok egésznek, és ez általában helytálló megállapítás. Valami miatt az ember úgy gondolja, hogy kell mellé valaki, akivel párt alkot, akivel majd kiegészülve létrejön az egész. Nos tény, hogy könnyebb valakit magad mellé keresni, hogy egységben élj, ám igazán ritka, hogy olyat találsz, aki összepasszol veled. Ez pedig azért van, mert tökéletlennek gondolod magad, ezért szükségszerűen egy másik tökéletlent fogsz magad mellé találni. Fél alma a fél körtéhez, fél citrom a fél fügéhez, banán a krumplihoz, és így tovább. Valamelyest kiegészítitek majd egymást persze, és például a narancs a citrommal akár harmonikus kapcsolatra is képes, ám nemigen lesztek valódi egység. Érted?
A cél tehát az lenne, hogy még mielőtt bárkit is keresnél, válj olyanná, mint akit magad mellé szeretnél. Úgy is mondhatnám, hogy válj egésszé, de ez egy kissé elcsépeltnek tűnhet. Szóval, ha szépet akarsz, válj széppé- a magad szemében persze, mert ne álltasd magad, ez Terólad szól! Ha ilyet vagy olyat akarsz, előbb legyél magad ilyen vagy olyan, különben kicsi az esélye, hogy ilyet vagy olyat találsz.
Ha nem így teszel, vélhetőleg a következő fog történni: Mondjuk nem vagy túl rendszerető. Keresel és találsz. Van lamúr meg zsötem, telik múlik az idő, és egyre jobban fog zavarni, hogy a másik széthagyja a melltartóit vagy a zokniját, hogy nem mosogat vagy nem nyírja a füvet, hogy nem pakol el maga után és a többi...Egyre inkább zavarni fog a másikban az, amit nem szeretsz magadban, ami miatt nem érzed magad egésznek. Idővel bekapcsol az egó, és mártírt csináld belőled. Egy szenvedőt, aki hozzákötötte az életét valakihez, aki ennyire ilyen...Nem kívánom, de ez lesz. Figyeld csak meg a régi házasokat, ha mered!
Hát akkor ennyi lenne, ez lenne a szerelem, ez lenne az élet?
Ugyan, csak ezzé teszitek. Ezt választjátok, mert ezt láttátok valószínűleg szüleiteknél, nagyszüleiteknél, rokonaitoknál.
Örüljetek, ha megérkezik a szerelem. Ne törődjetek senki szavával ezzel kapcsolatban, mert senki sem tudja nálatok jobban, hogy mi a jó nektek!
Ne törekedjetek rá, hogy állandósítsátok!
Golndold csak el: ha mondjuk dohányos vagy, vagy italozós: mekkora élményt adott elszőr, másodjára, héhányszor az a szál titkon elszívott cigi, vagy felhajtott rövid. És itt vagy húsz harminc negyven vagy ki tudja hány évesen, végigdohányoztad/ vedelted az életed és kimondom helyetted: már nincs benne örömöd. Megszokás, sőt inkább kényszer. Ez történne A szerelemmel is, ha erővel állandósítanád. Persze azért mégiscsak lehetne másképp, nem? :)
Mindig van más út. Ha el tudod fogadni, hogy elmúlik/ elmúlhat, akkor sokkal jobban meg tudod majd becsülni, míg veled van/ benne létezel. Ez az egyik. Másik: a szerelem lecsendesedésével léterjöhet a szeretet, ami viszont állandó és élethosszig is tarthat- vagy, amíg előnyös. Mert igenis előnyös lehet némelyeknek, hogy eggyütt legyenek, és előnyös lehet némelyeknek, hogy szétváljanak. Csak nem kéne ebből drámát csinálni, és nem kéne megengedni, hogy a valamikor mindenen osztozó, egymásért akár a halálba menő szerelmesek a bíróságokon ingó és ingatlan vagyonért hadakozzanak. Ez annyira nem méltó az emberhez, amennyire a vallás nem méltó a Teremtőhöz.
Lassan abbafejezem, elég ennyi egyszerre. Ám még egy hasznos tanáccsal talán szolgálhatok: a szerelemben- és minden kapcsolatban- keresd magad! Az légy a kapcsolatban, aki Te akarsz lenni, ne pedig arra törekedj, hogy a másiknak megfelelj! Azt úgysem lehet. Ha magad feladod, azzal azt éred el, hogy elveszíted önvalódat. Márpedig, akkor már nem leszel kívánatos, mert akibe beleszeretett valamikor az a másik, az már eltűnt!
Ne akarjátok egymást megváltoztatni, örüljetek egymásnak és a létezésnek!
Legyen így most!
